Tekintettel arra, hogy a meghivozona.hu webáruházban megvásárolható termékek a Vásárló által megadott adatok alapján egyedi szöveg nyomtatásával készülnek, azaz a fogyasztó utasítása alapján személyre szabottan készül, ezért az nem előre gyártott terméknek hanem egyedi terméknek minősül, emiatt a Vásárló a látványterv jóváhagyását követően nem jogosult elállási jogának gyakorlására.
Mindaddig, amíg a rendelésének látványtervét nem hagyta írásban jóvá, a Vásárló jogosult a megrendelésétől elállni, az Általános Szerződési Feltételekben foglaltak szerint.
Felhívjuk figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben:
- a) a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti
- b) olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható ingadozásától függ
- c) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak
- d) romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében
- e) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza
- f) olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel
- g) olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor
- h) olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából
- i) lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta
- j) hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével
- k) nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében
- l) lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki
- m) a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti elállási jogát
Elállási nyilatkozat letöltése
Ellálási szándék jelzése
Kérdése van? Egyedi ajánlat érdekli?
Írjon nekünk és ügyfélszolgálatunk szívesen segít! Akár email-ben, akár telefonon.
